KOMPOZÁS ÉVIÁRA - 2. rész, Agiokampos - Edipso
Hogyan tovább, amikor kiszállnak Agiokamposban ?

Agiokampos tulajdonképpen egy kis jelentéktelen, valójában most kiépülő helység, melynek forgalma, talán egész létezése a kompjárattól függ. A part mentén mintegy összeér Oreoi-vel (ejtsd: orei). Oreoi egy pici halászfalu, melynek kikötője úgy van kialakítva, hogy annak cementezett partján nagyon sok kis "pszarotaverna" és "tsipurádiko" kínálja magát. A pszarotaverna a pszári (hal) szóból ered és olyan kisvendéglőt jelent, ahol főleg halat lehet fogyasztani. A tsipuradiko a tsipuro szóból ered, mely görög jellegzetes pálinkát jelent, ezt pici poharakban szolgálják fel és mindig apró falatokkal kísérve.

Az Agiokampos-i részről könnyen ki lehet jutni az Éviai főútra, csak követni kell az aszfaltútat mely merőlegesen felfele halad a tengertől egyre messzebb. Agiokampost nemsokára magunk mögött hagyva, így jutunk el egy nagyobb útkereszteződéshez, ahol balra és jobbra jelző táblák vannak. A jobb, Loutra Edipso-i (loutra=fürdőhely) irányt választva, a tengert egy kis időre elfeledjük. A következő táblánál (fotó) is egyenesen előre kell folytatni útunkat, Agios egy kisebb hegyi falucska, nem arra megyünk.












Biztos jele annak, hogy jól haladunk, a jobb oldalon megjelenő EPI benzinkút (jobb fotó). Közeledünk lassan Edipszó, a híres melegvízű fürdőváros felé, melyet néha úgy is hívnak: az öregek városa, mert jobbára idősebbek nyaralnak itt, kihasználva a tenger és a termál víz kombinációját. Edipszó felé közeledve jellegzetes egy hosszú, egyenes szakasz. Egy kis síkságot szelünk át..

Megérkeztünk Edipszóba. Eléggé megzavarhat bennünket egy útkereszteződésnél lévő tábla dömping. Lássuk hát, Limni irányába egyenesen előre kell menni, mindig a tengerrel párhuzamosan haladva. Jobb kéz felől megjelennek az Edipszói kikötő dokkjai, a közöttük "parkoló" kompokkal. Ne feledjük az írány mindig LIMNI. Jó tudni, hogy július-augusztusban este 8 után a nagy partmenti útat egy adott ponton lezárják. Ekkor a forgalmat felirányítják balra, majd egy adott ponton jobbra kell térni, hogy kikavarodjunk a városból. Mindenhol a LIMNI irányt jelző táblákat kell keresni és a tengert a jobb kezünknél tudni!

Az egyenes, kikötővel párhuzamos útszakasz végén majdnem belerohanunk a lenti képen látható cukrászdába. Itt balra térünk - de ha nem sikerül és egyenesen előre megyünk, ne ijedjünk meg, csak tovább a tengerrel párhuzamosan, a két út egy adott ponton egymásba fut.





















Balra térvén, egy hegynek felfele haladó, középen zöld övezettel elválasztott útra érünk, mely szezonban tele van sétáló, bámészkodó tömeggel.  Itt egyenesen előre, a városon át. Az út, melynek két, felfele és lefele haladó szakaszát középen zöld övezet választja el, mintha hegynek felfele menne. Egy adott pillanatban a középső zöld övezet rész megszakad, mert balról is jobbról is utcák nyílnak. Itt lesz a következő tábla melyen csak görögül jelzi az Hlia, Roviesz, Limni irányt előre és a Thermae Sylla Spa hotel felé jelző irányt latin betűkkel jobbra (lenti fotók):



















Végül a lenti képeken látható részhez érkezünk, a sárga épületben van a polgármesteri hivatal. Az irány egyenesen előre fotón látható tábláig, ott pedig értelemszerűen irány Limni, jobbra.












































Folytatás: tovább Limni felé..
Irány Lutra Edipsou
Lutra Edipsou előtt
Lutra Edipsou
Irány Rovies
Lutra Edipsou tábla
Lutra Edipsou - városháza
Lutra Edipsou - Limni irány
Lutra Edipsou - ki a városból
Évia, Evia, Euboia, Eubeea, Euboea, Evvia, Euböa, Skyros, görög sziget, sziget, Görögország, görög nyaralás, olcsó nyaralás, szállásajánló, szállásfoglalás, online szállásfoglalás, on-line szállásfoglalás, görög utazás, görög apartmanok, apartmanok Görögországban, studiók Görögországban, szálláskeresés, képek, blog, görög receptek, leírások, információk, ortodox kolostorok, görög kolostorok, zarándokhelyek Görögországban, Pefki, Aidipsos, Edipsos, Agios Georgios, Lichada, Lichas, Rovies, Hlia, Ilia, Chronia, Limni, Agia Anna, Vasilika, Ellinika, Agios Nikolaos, Drimonas, Kerasia, Mantoudi, Mantudi, Vlachia, Pili, Chiliadu, Chiliadou, Limnionas, Eretria, Chalkida, Lefkandi, hotelek, hotel, hotel Evián, nyaralás Evián, túrázás Görögországban, pecázás Görögországban, búvár, merülés, tenger, Égei tenger, Éviai öböl, görög turisztikai portál, Berekméri Ágnes, Ágni, Agni, Agnee Travel, Agnee, turisztikai tanácsadás, Görögországi szakértő, görög ügyintézés, görög vonatkozású ügyekben tanácsadás, utazási iroda, görög turizmus, akció nyaralás,akciós görögország,akciós utak,akciós utak görögország,akciós utazás,akciós utazások, görögország,görögország akció,görögország apartman,görögország apartmanok,görögország fórum,görögország hu,görögország kemping,görögország képek,görögország lap hu,görögország last minute utak,görögország nyaralás,görögország, görögország sziget,görögország szállás,görögország tengerpart,görögország térkép,görögország térképe,görögország utak,görögország utazás,görögország utazási iroda,görögország utazási irodák,görögország árak,görögország üdülés,görögországi nyaralás,görög kompok, Alexandrupoli, Arachova, Arta, Distomo, Galaxidi, Hydra, Itea, Karpenisi, Kiriaki, kolostor, OsiosLukas, Kremastató, Lamia, Makrigialos, Meteora, Naxos, Parnasszus, Poros, PortoCheli, Samothraki, Spetses, Görögtársadalom, görögközigazgatás, Görögmunka, Görögnyugdíj, Görögszieszta, Görögválság, görögtörténelem, Akropolisz, Athen,görögdiaszpóra, görögIdőjárás, görögszokások, görögünnepek, szállásfoglaláscsoportoknak, görögetkezes, gasztroblog, Ravenna, Urbino, Marosvásárhely, SanMarino, GörögÁrak2007, GörögÁrak2008, GörögÁrak2010, görögingatlanok