|
Dermoniotis hotel |

|
A Dermoniotis hotel Rovies helységben, egy csendes helyen, a tengertől körülbelül 100 m-s távolságban található, a Dimitra ház szomszédságában. A háztól a partig tartó út pineafenyők árnyékában húzódik, a fák nyáron az olyannyira szükséges nap elleni védettséget biztosítják. A fák által nyújtott árnyékos helyeken, a ház közelében lehet a kocsikat is parkolni. A hotel csoportok befogadására igen alkalmas, összesen 17, többnyire studió jellegű szálláshelyet biztosít. Ezekből 4 kétágyas studió, 7 háromágyas valamint 6 négyágyas illetve kétlégterű apartman, mindegyikben van lehetőség pótágy elhelyezésére is. Mivel sok apartmanról van szó, ezek különböző jellegűek attól függően, hogy melyik emeleten és milyen elhelyezésben találhatóak. Az apartmanok bérlési ára magában foglalja a klímák használatát, 3 naponta takarítást és törülköző, valamint lepedőcserét. A takarítás nem jelenti a koszos edények elmosását, az a vendég dolga az apartman bérlési ideje alatt. A házhoz egy nagyon szép, pázsittal borított udvar tartozik, medencével és kis nyári bárral, mely a déli pihenőt leszámítva egész nap nyitva van és csak a hotel vendégeit szolgálja ki. A hotel egy kis 11 személyes minibusszal is a vendégek rendelkezésére áll, mely a repülőtérről vagy a kikőtőből is hozhat vendégeket (kb. 150 euró) vagy pedig esetenként alkalmas helyi kirándulások kiszolgálására. Gyalog elérhető közelségben van Rovies központi része, üzletekkel, zöldséges-, hentessel. Az egyik legkedvesebb taverna, a Mária taverna a hotelhez közel eső tengerparton helyezkedik el, a háztól pár percnyi sétára.
Kedves
Ágnes! .... Roviesben nagyon élveztük, hogy ez a vidék - legelábbis egyelőre
- nem tartozik a tömeges, nemzetközi turizmus célpontjai közé, az itt üdülők
csaknem kizárólag görögök, főként athéniek. ... Fürdözésre az egész part
alkalmas volt, így mindenki kedvére választhatott helyet. A tenger és az ég
kéksége az Adriára emlékeztetett. Az egy hét alatt csak egy délután
kirándultunk, amikor is a Boldog Dávid kolostort csodáltuk meg, majd
Agiokampos, és Edipszo érintésével tértünk vissza. ..Üdvözlettel: Tóth László
(Miskolc), Dimitra ház - az eviagreece.com vendégkönyvből
|
Több kép a szállásról (decemberi képek)
Nézzenek Rovies-i képeket ITT, a folyamatosan bővülő flickr-Rovies albumunkban!
Örülök, hogy megismerhettem az Önök országát! Minden szép, örök élmény marad számomra! A tengerpart, növényvilág, pálmafák, csodálatos látvány! A görög emberek barátságosak. Kellemesen pihentem! Efárisztó, adió! Köszönettel:
B. Ágnes, Siófok (Balaton), 2007 aug. 16-25
Másodszor jártunk Görögországban. Rovies és vidéke gyönyörű, eredeti környezete és növényzete elvarázsolt bennünket. Jó ételeket és italokat fogyasztottunk, gyermekeink kellemesen pihentek a légkondicionált szobában. A tenger átlátszóan tiszta és igazi kék!Az emberek kedvesek, barátságosak, kellemesen pihentünk! Köszönjük! Kovács Ildikó és csapata, Köröshegy (Balaton), 2007 aug. 16- 25 (Dimitra vendégkönyvéből) |
A július 25 - augusztus 28 közötti foglalásokat kérném minél hamarabb lerendezni, mert ebben a periódusban nagyon nehéz helyet találni !
Árak
2009:
Egyénileg utazóknak
|
Periódus |
fő/nap |
2 ágyas apartman összár/nap |
pótágy |
|
június, szeptember |
18 € |
36 € |
5 € |
|
július - aug |
26 € |
52 € |
5 € |
|
Periódus |
fő/nap |
3 ágyas apartman összár/nap |
pótágy |
|
június, szeptember |
14 € |
42 € |
5€ |
|
július - aug |
17 € |
62 € |
5 € |
|
Periódus |
fő/nap |
4 ágyas apartman összár/nap |
pótágy |
|
június, szeptember |
14 € |
66 € |
5 € |
|
július - aug |
18 € |
82 € |
5 € |
|
Csoportoknak |
|
Periódus |
fő/nap |
2 ágyas apartman összár/nap |
pótágy |
|
június - szeptember |
15 € |
30 € |
5 € |
|
július, augusztus |
18 € |
36 € |
5 € |
|
Periódus |
fő/nap |
3 ágyas apartman összár/nap |
pótágy |
|
június - szeptember |
12 € |
36 € |
5 € |
|
július, augusztus |
14 € |
42 € |
5 € |
|
Periódus |
fő/nap |
4 ágyas apartman összár/nap |
pótágy |
|
június, szeptember |
12 € |
48 € |
5 € |
|
július - aug |
17 € |
68 € |
5 € |