Információ, foglalás

Agia Anna - Agali

Főoldal
 

  • Agali
    A település neve Agali, de mindenki vagy Agia Anna (Szent Anna) néven emlegeti (a falu miatt amihez tulajdonképpen tartozik), vagy Agios Vaszilisz (Szent László) néven, a kis templomocska után szabadon, ami a tengerbe nyuló kis földnyelvre van építve.

     A település története elég rendhagyó, olyan 50 évvel ezelőtt itt alig egy-két ház volt. A közigazgatásilag 10 km-el messzibb, hegyi Agia Anna faluhoz tartozó tengerparton a falusi lakók kezdtek maguknak kisebb épületeket összehozni, ahová leköltöztek nyáron, tengerközelbe. Sokuknak ezen a részen voltak termőföldjeik, valamint itt tartották az állataikat. Az aszfaltút megépítése óta a tengermenti település fejlődése szőkőárként tört fel, maga mögött hagyva minden más észak Éviai települést. Ma már nagyon sok modern magánvilla, kisebb hotel valamint nyáron a vendégek szórakoztatására működő bár, kávézó, taverna található itt. Télen a jeges északi szél által ostromolt falu élete a nyár elmúltával azonban nem sokat változott a régi időkhöz képest, hisz a hidegebb hónapokban majdnem teljesen kihalt, alig egy-két család él itt állandóan.

    A turisták életét megkönnyítendő, a településben vannak üzletek, pékségek, tavernák, kávézók, minden gyalog pár perc alatt elérhető közelségben. Agia Anna tengerpartján durva homokos és egészen apró kavicsos part van, ez az egyik legkedveltebb strand a sziget északi részén.  A parton széles fahasábokból sétálóövezet és bicikliút  van kialakítva, mely messzire elvezet. Kiváló hely kisgyerekekkel való nyaraláshoz.

TÖBB KÉP

ITT nézhetik meg a flickr albumunkba összegyüjtött képeinket!

Molnár Géza 2007-s fotói a strandról ITT

Fekete József 2007-s fotói a strandról ITT

zalatti képek ITT

 

 

 

A település


Agia Anna, az Ahladi-ra vezető útról

A gyerekbarát tengerpart


A part bal oldala, a dombon túl Ahladi

Az Égei tenger, szemben Skopelos szigete

A part jobb oldala, távolban Kria Vrisi

Ez egy meleg, lusta nyári
délutánon készült

..és ez is..

A part bal oldalán lévő dombocska és a sziklák, közelebbről

Az előbbi, más szögből

Kicsit távolabb a bal oldalt lezáró dombtól, a hosszú parton a kemping fele sétálva

A halászat


A vörös márnákat most rögtön helyben megsüttetük a fenti tavernában, ahová viszik a fogást. De vásárolni is lehetett ott helyben.

És a csodálatos öblök a környéken


Ahladi és Agia Anna között lévő kis öböl. Ahladiba át lehet gyalogolni, egy meredeken felfele mászó aszfaltozott út vezet át a kis hegyen ami a két település között van. Érdemes erre a kirándulásra időt szánni..


Ahladi és Agia Anna között lévő kis öböl - közelről

Ez a part bal oldalát lezáró szikláknál van..

Az előbbi sziklákon át lehet sétálni ehhez a kis öbölhöz, de úszni is el lehet ide

Ereszkedünk..

..és megjöttünk

Jobbra vissza úszhatunk Agaliba